Még 4-5 éve sem fordult meg a fejemben. Elérhetetlennek tűnt. Aztán elkezdtem szemezni vele. Majd izgatott. Aztán már akartam. Nagyon akartam. Tettem érte. A szintidőm meg van egy ideje. Tavaly megpróbáltam, nem kellettem Neki.
Idén Márciusban megdobbant a szívem, amikor kiválasztott. Bizsergető érzés volt a 25 magyar között ott lenni a listán. Micsoda futók között!!!
Makai Viktória segítségével beleálltam az edzésekbe, mint még előtte soha
. 5 hónap alatt több mint 2200 km. Ebben minőségi km-ek. Élveztem. A kétharmadát. A maradék, „a meg kell csinálni, mert kell a célhoz” kategória.
Nyáron befizettem a nevezést és megkaptam a 
-es rajtszámot. Elhittem, hogy ott leszek. Soha nem látom meg, hogyan nézett volna ki az a piros betűs rajtszám. Minden nap, minden egyes kibaszott nap, minden órájában beugrott az agyamba, Szeptember 25. Meg kell csinálnom.
Folyamatosan benne volt a vírus kérdés a levegőben, de érezni lehetett, hogy a szervezők mindenáron meg akarják rendezni a versenyt. Bizakodtam. Bizakodtunk.
Aztán elkezdték dobálni a köveket elénk az útra: a rajtszám felvételhez negatív teszt kell. Oké. Még a rajtban is maszk. Oké. Frissítőállomáson egyszerre egy futó frissíthet, sorban állás. Oké. Vigyél magaddal futózsákot. Oké. Kísérőkkel minimalizált kapcsolat a futás közben. Oké. Nem érintheted meg a célban Leonidasz szobrát. Oké. Nem lesz gálaebéd, gálavacsora. Oké. Ha hazajössz, két hét karantén. Oké. Pestről minden repülő törölve Athénba. Oké, megyünk Bécsből, vagy kocsival, vagy lóháton.
Minél több akadály, annál jobban akartam.
A végére a 27 fős Magyar Csapatból hatan-heten maradtunk, akik biztosan mentünk volna a kiherélt versenyre, vállalva a kijutás-hazajutás nehézségeit is.
Nem megyünk. Nem mehetünk. Mégsem engedik megrendezni.
Bye-bye Spartathlon.
Bye-bye Athén-Spárta 246 km.
22 nappal a rajt előtt lemondták.
Nem tudom mi lesz jövőre. A sarkam nem bír ki még egy évet. Vágni kéne, fűrészelni kéne, fél év-egy év kihagyás. Nem tudom megérte-e ennyi energiát beletenni.
Köszönöm Attilanak és Viktornak, hogy ők is a végsőkig kitartottak, jöttek volna velem minden szarság ellenére is.
Köszönöm szépen Viki, sokat tanultam a futásról, a minőségi edzésről, önmagamról. Gyorsultam, erősödtem fizikálisan és mentálisan is!
Köszönöm Neked és Neked, aki a felkészülés alatt mellettem álltál, elviseltél, biztattál, futottál velem, támogattál, érdeklődtél, gyógyítottál, masszíroztál, szponzoráltál.
Nincs hepiend. Nincs zárszó. Nincs B terv. Nincs újratervezés. Nincs semmi.
