Tavaly kaptam egy pofont az egyik arcomra, most visszajöttem és odatartottam a másikat is.
Belenézek a tükörbe és kimondom:
Spartathlon, nem az én versenyem.
Kifogás mindig van – most például órákon át nem tudtam enni, néha inni sem, elfogytam, mint mikor az autó benzin nélkül akar továbbmenni.
De nem ez a lényeg, itt egy sikeres teljesítésért sokkal jobban kell szenvedni, többet kell négykézláb mászni, mint amit én el tudok vagy egyáltalán el akarok viselni. Szívesen b@szódok meg bármelyik ultraverseny utolsó 20-30-40 km-én, de 5-6 órán át hányni a görög hegyekben sötétben – de még csak féltávnál – félni, hogy mikor szédülök be az árokba a kimerültségtől, annyira nem volt vicces.
Óriási élmény és megtiszteltetés volt 2021 után idén is felvenni a Hungarian Spartathlon Team pólót, tényleg fantasztikus hangulata van az egész eseménynek. 25 magyar futó és a segítők egy szállodában, egymást végig segítve az úton, új barátságok kötődnek, régiek erősödnek meg. Összetartozunk.
Köszönöm szépen azoknak, akik segítettek, támogattak, szurkoltak, legfőképpen Nektek – akik a helyszínen is ott voltatok – Írisz és Zoltán.
Több Spartathlonon nem kívánok indulni, átadom a lehetőséget másoknak. Gratulálok azoknak, akik most vagy az előző években célba értek, eddig is óriási tisztelettel voltam felétek, most még nagyobbal.
A futás és az ultra továbbra is az életem része marad, imádom. Igyekszem a jövőben olyan helyeket, versenyeket keresni, amik igazi örömöt adnak és megfelelnek a képességeimnek is…Például 2023.02.04 Kambodzsa, Angkor Ultra Trail… Tovább
