Napok óta gondolkozom írjak-e valamit, mert tulajdonképpen semmi extra nem történt, csak megtörtént és kész. Körbefutottam a Balatont, másodjára.
Az ultrafutó beszámolók, könyvek, filmek általában arról szólnak, hogy holtpont, belehalás, feltámadás, vér, veríték, hányás, hasmenés, lehulló körmök (ok, ebből én is buktam egyet-kettőt) küzdelem a végsőkig, négykézláb is, mindenáron. Megcsináltam! (vagy nem
) Nekem is hasonló élményeim voltak a 100 fölötti távoknál. Eddig. De most nem. Mondhatni simán ment. Akkor miről lehetne írni? (de tegyük azért hozzá, természetesen piszkosul elfáradtam, voltak nehéz szakaszok, a meleg, a túlevés miatti émelygés, de sikerült kezelni)
Örök alapkérdés lehet, hogy miért?
Mert ott van. Mert kell. Mert akarom. Ennyi.
Vagy írjak arról hogyan? Elindulsz, futsz, frissítesz, futsz, sétálsz, futsz, és már bent is vagy. Ez sem túl izgalmas.
Inkább arról mi volt 170-180 környékén valahol? Sétáltam, mert untam. Akkor feltettem magamban a kérdést: miért sétálok, ha futni is tudok? Tádám, és elkezdtem futni. Nem volt rossz De a legjobb, hogy 200 felett is futottam, bírtam. Ilyen nekem még nem volt, soha
De nem is inkább magamról kellene írni.
A Balaton. Imádom. Ahogy körbefutod……Minden helyről más és más arcát mutatja. Egy napon belül nézed Északról-Délről-Keletről-Nyugatról, egyszer innen süt a nap, egyszer onnan, sötétben még különlegesebb. Nem lehet megunni. A tenger is szép, de azt nem tudod így befogni, nincs „túloldala”. Csodálatos volt, imádtam akármelyik partszakaszról is ránézni. Nagy utazás. Büszke voltam rá.
A szervezők, a staff. Profi. Elképesztő nagy munka lehet egy ekkora rendezvényt lebonyolítani. A pénteki nap az egyéniekkel és a 2-3 fős váltókkal még belátható létszám. De bementem vasárnap délelőtt érmet gravíroztatni a versenyközpontba, azt a tömeget….Nem hittem el. Szerencsére találkoztam Lőw Andrissal így volt kivel együtt furcsán nézni De tényleg le a kalappal Muki, hogy ennyi embert mozgásra tudtok bírni évről-évre! Nagy köszönet a frissítőpontok személyzetének is!
A kísérőim
Nélkülük sehol nem lennék. Nincs vér a pucámban, hogy egyedül induljak neki, mint sokan mások. Kata először kísért biciklin, de nem volt kétségem, hogy tökéletesen megold majd minden várható és váratlan nehézséget. Futott már UB-t, tudja milyen ez. Annyira profin tette a dolgát, mintha már sokadik közös tókörünk lenne, hálával tartozom a kedvességéért, figyelmességéért is. Tardi-Kiss Gabriella és László Tardi az autóban. Mindig ott és akkor álltak meg amikor kellett. Nem volt előre megbeszélve, de tudták, érezték, hogy hol kell. Fantasztikus csapatom voltatok, köszönöm itt is!
Edzőnéni, a Viki Makai Viktória Mindennek az alapja: megfelelő fizikai felkészültség, ebben már évek óta segítségemre van. De vannak olyan dolgok amik nem tanulhatók a TF-en… amikor megjelent a célban, áhhh….Azok a mondatok amik visszacsengtek futás közben a fülembe….csak akkor tudod meg ha a Flowrun mentén készülsz. Köszönöm szépen, megyünk tovább!
Harcostársak, barátok, ismerősök. Nem tudom leírni, mennyi pozitív impulzust kaptam egy-egy „hajrá”-tól, mennyit jelentett 100-200 méter nem várt futó vagy biciklis kíséret. Váratlan találkozások, ölelések, pacsik, bíztatások…Leírhatatlan élmény, át kell élni, minden korty víznél többet érnek ezek a pillanatok. Nem írok neveket, úgy is tudják, akik ott voltak és sokat adtak. Igyekeztem én is adni másoknak.
Összegezve pedig, mit jelentett ez a 
óra 
perc? Szabadságot, boldogságot, megnyugvást, teljes feltöltődést. Hétfőn olyan volt a munka, mintha egy hónapot lettem volna távol. Semmi más nem kapcsol így ki.
Ultrafutás, most már így is szeretlek
